Az alábbi témakör kezdetén szerintem elsősorban az a legfontosabb, hogy tisztázzuk az alapvető fogalmakat, annak érdekében, hogy végső során tisztább képet kaphassunk arról, mi is az a dopaminfüggőség - ugyanis bár nem egy hivatalos diagnózis, mégis létező fogalom, amelyet sokan akár tudtukon kívül is csinálnak.
A dopaminról
Első körben fontos elmondani, mi is az a dopamin. A dopamint sokszor a köznyelvben boldogsághormonként emlegetjük, aminek van is valóságalapja. A dopamin valóban egy hormon, amely az agyban termelődik, és kulcsfontosságú szerepet játszik többek között a viselkedésünkben, hogylétünkben is.
Ő tulajdonképpen egy „hírvivő” másnéven neurotranszmitter, aki küldi az üzeneteket az egyik idegsejtből a másikba. Valószínűleg nem is gondolnánk, de ha éppen alacsony a dopamin szintünk az pszichésen is okozhat változást, például kedvtelenség képében jelenik meg. Ugyanis, mint említettük, a dopamint boldogsághormonként is emlegetik, így evidens, hogy ha sok termelődik belőle, kedvünk, hangulatunk is jobbá alakul általa.
A dopaminfüggőség hatása a mentális egészségre
Igen közismert tény napjainkban, hogy egyre inkább próbálják kutatni, hogyan, és miért alakulnak ki a különböző fajtájú mentális betegségek. Mai napig sok esetben nincs egyetértés és az okok sem tisztázottak, azonban az bizonyított tény, hogy az agy struktúrája, az agy működése bizony befolyásoló tényező.
Amikor a dopaminszintünk normál tartományba esik, akkor evidens, hogy nem érzékelünk semmi változást, viszont több agyban történő változással együtt ezen érték megváltozása szélsőséges mértékben olyan mentális betegséghez vezethet, mint például az étkezési zavarok, de még az is ide sorolható, ha valaki önkárosító magatartást végez. A szerencsejáték függőség mellett sem mehetünk el például, hiszen azt is befolyásolja az agy működése. Ugyanitt említésre méltó, hogy az alacsony dopamin és a depresszió között is összefüggést találtak a szakemberek.
Amit a leggyakrabban hallunk
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a dopamint a hétköznapi értelemben az emberek növelni szeretnék. Egy bizonyos határig ezzel semmi gond nincs is. De mi az a határ, amivel még biztosan nem ártunk? Első körben vizsgáljuk meg alaposan a táplálkozásunkat - hisz a bél-agy kapcsolat rendkívül fontos, és az egészséges táplálkozás sem elegendő, ha a bélflóra állapota nem megfelelő, így első körben mindenképp javasolt azt előtérbe helyezni.
Ami talán a legegyszerűbb, az a probiotikum fogyasztása, amit minden nap megtehetünk beleink egészségéért. A dopaminszint egészséges növeléséhez fogyasszunk például babot, olajos magvakat, vagy fehérjéket. Ezen kívül elengedhetetlen a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás, és a legnépszerűbb fajtája a dopaminszint emelésének pedig a sportolás.
Amire nem is gondolnánk
Amint azt említettük, az emberek a dopaminszintjüket igyekeznek minél magasabbra emelni, ám ennek megvan a maga hátulütője is. Bizonyított tényen alapszik, hogy akár „kicsiben” nézve a vásárlás-mániával és „nagyban” tekintve a droghasználattal is összefüggést mutat, ugyanis a tudatmódosító szerek emelik az agyban lévő dopamin szintet.
A dopaminfüggőség
Függőségről általánosságban akkor beszélünk, ha az egyén valamely tevékenység rabjává válik. Így van ez a dopamin emelése során is. Ilyen esetben az illető túlzásba esik, és folyton olyan dolgokat/tevékenységeket keres, végez, amelyekkel emelni tudja a dopaminszintet. Ilyenre kiváló példa napjainkban a social média állandó használata, a videójáték-függőség, alkoholfogyasztás, szerhasználat, és még a túlzott evés is.
Veszélyes „játék” ez azonban, ugyanis az agyunk könnyen hozzászokik az adott tevékenységhez, és egyre több és több kell neki, ami hosszútávon egészségkárosodáshoz is vezet, gondoljunk a drogfüggőségre például.
Összegzés
A dopamin elengedhetetlen hormon a szervezetünkben, és a „kirakósnak” csupán egy apró kis darabja. Ez azt jelenti természetesen, hogy önmagában nem vonhatjuk mindenért felelősségre, de fontos tisztában lennünk a határokkal, és azzal is, hogy a jót is lehet túlzásba vinni. Fontos, hogy ismerjük önmagunkat, és a számunkra megfelelő módon éljük a mindennapokat- de az egészséges keretrendszerről soha ne felejtkezzünk meg, hiszen ahogy fentebb írtuk, bizony kárt is tudunk okozni vele.
Felhasznált irodalom:
https://www.simplesport.hu/dopamin-hormon/
https://www.hazipatika.com/eletmod/hormonhatarozo/a_hipotalamusz_hormonjai/cikkek/dopamin