Az evészavarokról pszichológus szemmel

Napjainkban az evészavar kifejezés a legtöbb ember számára ismert fogalom. Ennek egyik oka, hogy a soványság-kultusz, illetve az egyre inkább jelen lévő, és az egyénre jelentős nyomást gyakorló social media-hatások sok szempontból befolyásolják testképünket és a testünkhöz fűződő viszonyunkat.

A táplálkozászavar két legismertebb és leggyakoribb megnyilvánulási formája az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, habár a gyakorlatban az látszódik, hogy egyre több evészavar típus jelenik meg és a különböző kórképek tünetei újabb és újabb táplálkozászavarok kialakulását eredményezik.

Anorexia nervosa

Az anorexia nervosa a beteg által akaratlagosan fenntartott súlyvesztéssel, szélsőséges diétával és testképzavarral írható le. A beteg irreálisan ítéli meg testét, kövérnek, túlsúlyosnak látja magát még akkor is, ha egyértelmű, ennek ellentmondó visszajelzéseket kap környezetétől. Az anorexia nervosa két típusát különböztetjük meg. A restriktív típus esetében a jelentős súlyvesztés szigorú diéta hatására következik be, míg a purgáló típus esetében a koplalás mellett jellemző a falási epizódok megléte, melyeket az egyén purgáló tevékenységekkel, önhánytatással, hashajtók szedésével, szélsőségesen intenzív testgyakorlatok végzésével kompenzál. Az alultápláltság súlyosságát tekintve széles skálán mozog a patológia, melynek következtében bizonyos metabolikus és endocrin elváltozások jelennek meg, testi funkciózavarok alakulnak ki. Legjellemzőbb tünetek közé tartoznak a hormonális zavarok, menstruáció elmaradása, a szív-és érrendszeri, illetve gyomor-és bélrendszeri elváltozások.

Bulimia nervosa

A bulimia nervosában szenvedő egyént szintén irreális mértékben foglalkoztatja testsúlya, gondolatai hasonlóképpen az anorexiás beteghez az étkezés körül forognak, azonban azt a szélsőséges kontrollt, amit az anorexiás beteg gyakorol táplálkozás, az evés és a nem-evés fölött, nem tudja hosszútávon fenntartani, így lényegében a koplalás és a túlevés ördögi köre jellemzi mindennapjait. A bulimiás jellemzője, hogy nagyon rövid idő alatt hatalmas mennyiségű táplálék bevitelére képes, ezt követően viszont valamilyen formában megszabadul a bevitt tápláléktól, leggyakrabban önhánytatás, vagy túlzásba vitt hashajtózás által, de a bevitt, nagy mennyiségű táplálék kompenzálásaként megjelenhet a szélsőséges edzés is. A visszatérő falási epizódokhoz az étkezés feletti kontrollvesztés érzése társul, melyet a súlygyarapodást megakadályozó kompenzáló viselkedési formák követnek. A bulimia nervosa nagy valószínűséggel okozza az ionháztartás zavarát, gyomor-és bélrendszeri elváltozásokat és egyéb fizikai komplikációkat, mely a gyakori hánytatásnak tulajdonítható.

Az evészavarokról pszichológus szemmel
Forrás: Canva.com

Egyéb evészavar típusok

Fontos, hogy a fentebb említett két fő evészavar típus mellett a táplálkozászavarok számos más formájáról beszélhetünk. Ilyen lehet például az orthorexia nervosa, melyet egészségesétel-függőségként is emlegetnek. Ebben az esetben az egyén kényszeresen ragaszkodik az általa egészségesnek címkézett ételek fogyasztásához, azonban paradox módon ez nagyon hamar ellenkezőleg hat. Szintén gyakori táplálkozászavar a túlevés. Míg az orthorexia nervosa sok ponton párhuzamba állítható az anorexia nervosával, addig a túlevéses zavar a bulimia nervosával. Utóbbinál azonban fontos eltérés, hogy a túlevéses zavar esetében a bulimiára jellemző purgáló, vagyis „megtisztulási” viselkedés hiányzik. Az egyén szintén nagy mennyiségű táplálékot visz be, azonban nem szabadul meg tőle semmilyen formában.

Az evészavarok egyéb jellemzői

A táplálkozás magatartásának zavarai leginkább a felső- és középosztálybeli nők körében gyakoriak, akik általánosságban elmondhatóan jó képességű, magasan iskolázott, megfelelő szociális háttérrel, diszharmonikus családi közeggel bíró fiatalok. Az anorexia nervosa bizonyítottan a jólléti társadalmak leginkább nőket érintő betegsége, azonban fontos kiemelni, hogy férfiaknál egyaránt megjelenik.

Míg az anorexia nervosára leginkább a 12-18, addig a bulimia nervosára a 17-25 éves kor közötti kezdet a jellemző. A legerőteljesebb kockázattal rendelkező csoportok például az egyetemisták, a soványság kultuszának és elvárásainak kitett csoportok (modellek, táncosok, sportolók), különböző betegségekben, például diabetes mellitusban szenvedők, férfiak körében pedig leginkább az azonos nemhez vonzódó férfiak.

Az evészavarok hátterében

Az evészavarok kialakulásával kapcsolatban számos modell és elmélet létezik, illetvea pszichiátriai kórképek közül a táplálkozási zavarok kategóriája követeli meg leginkább a holisztikus szemléletmódot. Az evészavarok etiológiája a pszichoszomatikus zavarok perspektívájában, vagyis a többdimenziós, biopszichoszociális keretben értelmezhető.

A pszichodinamikus megközelítések a személyiségfejlődésen keresztül vizsgálják az evészavarokat. Hangsúlyozzák a nemiséggel kapcsolatos ellenérzések meglétét. A beteg erre adott reakciója a szélsőséges fogyás, mellyel együtt a másodlagos nemi jegyek is eltűnnek, lényegében az anorexiás beteg egy olyan gyermeki testbe kényszeríti magát, mellyel együtt megakadályozza, hogy a nemiség a mindennapi élete részét képezze.

Mind a személyiségtényezők, illetve a családi háttér kapcsolatban állhat az étkezés magatartásainak zavaraival. A családdinamikai modellek, melyek a családi háttér közrejátszását emelik ki, gyakran írják le a „tökéletesség” normájának a patológia kialakulásában betöltött jelentős szerepét. Ennek értelmében az étkezési zavarok a fiatal lányok lázadásaként is értelmezhetők. A rendszerszemléletet veszi alapul, melynek értelmében az evés megtagadása igen gyakran a családon belüli frusztráció megnyilvánulása. A feminista modell a női szerepsajátosságok átalakulásában látja a zavar lényegét, az anorexiás betegeknél a nőiességhez való viszony is rendkívül ambivalens, míg a szociokulturális modell a szociokulturális hatások kiemelkedő szerepét hangsúlyozza a táplálkozási zavarokban. A média, a kultúra, a család tényezői egyaránt szerves részét képezhetik a patológiák kialakulásának.

Az evészavarokról pszichológus szemmel
Forrás: Canva.com

Az evészavarok és a gyomor-és bélrendszeri megbetegedések kapcsolata

Az evészavarban szenvedő betegek különféle gyomor-és bélrendszeri zavarokkal küzdenek, mint például az étkezéseket követő teltségérzet, hasi puffadás és hasi fájdalom, székrekedés, valamint megváltozott nyelőcső-motilitás, mely leginkább a bulimiás betegeknél figyelhető meg. A bulimia nervosára jellemző falási epizódok akut gyomortágulatot és gyomorperforációt idézhetnek elő, míg az önindukált hányás fogszuvasodáshoz, reflux betegséghez és az elektrolit-háztartás zavaraihoz vezet.

A bélrendszeri elváltozások gyakori tünetek az evészavaros egyéneknél. Egy 2005-ös tanulmány szerint az irritábilis bél szindróma (IBS) korrelál leginkább a táplálkozászavarokkal. Egy 2015-ös kutatás hasonló eredményekről számol be, mely szerint az evészavarban szenvedő betegek 41-52%-a szenved IBS-ben.

Mindezeket nehezíti az a tény, hogy abban az esetben, ha az egyén elköteleződik a gyógyulás mellett, számos nehézséggel találhatja szemben magát. A gyógyuláshoz vezető út minden, csak nem egyszerű. Ez nemcsak a pszichésen megélt nehézségekre vonatkozik, de maga a gyógyulás folyamata is magába foglalja a kellemetlen fizikai mellékhatások meglétét. A kutatások kimutatták, hogy az evészavaros egyének 98%-a tapasztal legalább egy funkcionális bélrendszeri rendellenességet.

Fontos azonban, hogy a felépülési folyamat egyénenként jelentősen eltérő, és habár gyakori jelenség, mégsem mindenki tapasztal súlyos gasztrointesztinális problémákat.

Kezelés és gyógyulás

Az evészavarokból való gyógyulás egyaránt nehéz feladat a szakembereknek, a beteg környezetének, de leginkább magának a betegnek. A kezelés komplex beavatkozást igényel, mely egyaránt célozza a testi, illetve a lelki egészség elérését és fenntartását. A folyamatban elengedhetetlen a pszichoterápiás beavatkozás, melyet minden esetben kiegészít orvosi felügyelet, ugyanis a gyógyulási folyamat során az orvosi kontroll elengedhetetlen.

Ha evészavarosként, vagy evészavaros beteg hozzátartozójaként olvasod a cikket, legfontosabb a türelem. A felépülés egyáltalán nem lehetetlen, de rengeteg időt és türelmet kíván a betegtől és a beteg környezetétől egyaránt.

A bélflóra komplex támogatása

Felhasznált irodalom:

  • American Psychiatric Association (2004): BNO-10 zsebkönyv. Animula Egyesület, Budapest.
  • Atkinson és Hilgard (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
  • Chalder, T., Keville, S., Perkins, S. (2005). Eating disorders and irritable bowel syndrome: is there a link?. Journal of Psychosomatic Research, 59 (2), 57-64.
  • Fukudo, S., Sato, Y. (2015). Gastrointestinal symptoms and disorders in patients with eating disorders. Clinical Journal of Gastroenterology. (8), 255-263.
  • Füredi J., Németh A., Tariska P. (szerk.) (2003): A pszichiátria rövidített kézikönyve.
  • Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest.
  • Gastman, S., Maeve, H. (2023). Digestive issues in disordered eating recovery.
  • Kirkpatrick, J., Caldwell P. (2004): Evészavarok. Anorexia, bulimia, kényszerevés és egyebek. Hajja& Fiai Könyvkiadó, Debrecen.
  • Túry F., Pászthy B. (szerk.) (2008): Evészavarok és testképzavarok. Pro Die Kiadó, Budapest.
  • Vikár A., Vikár Gy., Székács E. (2014): Dinamikus gyermekpszichiátria. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest
Kich Nóra
Kirsch Nóra
+ posts

2021-ben szerezte a viselkedéselemző diplomáját, majd mesterszakon folytatta a pszichológiát es 2023-ban lett diplomás pszichológus. Azóta a szakmában dolgozik gyerekekkel. 7 éven keresztül küzdött evészavarral es a későbbiekben szeretne majd ebben az irányban elköteleződni. 2021 óta a @its_k.nori TikTok oldalalán a témával kapcsolatos tartalmakat készít, es ezen keresztül igyekszik segíteni, azokon, akik hasonló nehézségeken mennek keresztül.

Az egyetlen élő probiotikum

Őrizze meg a bélbaktériumok egészséges egyensúlyát még ma!

Az egyedülálló technológiának és a hosszú távú fejlesztésnek köszönhetően a Symproveprobiotikum az egyetlen igazán élő probiotikum, amely vízbázisának köszönhetően eljut a belekbe, ahol jótékony hatással van az emésztésre, az immunrendszerre és a szervezet általános egészségére. A tabletta formában lévő probiotikumokkal ellentétben nem marad a gyomorban, ahol az agresszív gyomornedvek lebontják és gyengítik, hanem közvetlenül ott halad át az emésztőrendszeren, ahol szükség van rá. 

logo